Hírek

2017-10-31

A postás hányszor csenget?

Azt a legtöbben tudják, hogy hivatalos levelet mindenképpen fontos minél előbb (de legalábbis határidőben) átvenni, mivel a hivatalos levelek kézbesítéséhez úgynevezett kézbesítési vélelem kapcsolódik. De mit is […]
2017-10-22

Az ingatlan adásvételi előszerződések egyes kérdései

A Központi Statisztikai Hivatal által közzétett legfrissebb, 2017. évi I. negyedéves összefoglalója1 szerint 2016-ban Magyarországon 146 ezer lakást értékesítettek, amelyből 5 ezer új építésű volt. Habár ez utóbbi […]
2017-10-15

Kiemelt jelentőségű ügyben nyert jogerősen az állam Budaörs ellen

Bár a média igyekszik kiforgatni a kiemelt jelentőségű ügy jogi tényeit, a Fővárosi Ítélőtábla keddi jogerős döntése alapján a bíróság Budaörs keresetét teljes mértékben elutasította, és kimondta: […]
2017-09-28

2020 Űregyetem Budapesten

Budapest is versenybe száll a Nemzetközi Űregyetem Space Studies Programjának 2020-as megrendezésének jogáért Dr. Sárhegyi István, az International Space University és a Magyar Űrkutatási Iroda képviseletében az […]
2017-09-15

Nemzeti, EURÓPAI UNIOS vagy esetleg az egész világra kiterjedő védjegy oltalom?

Napjaink globalizált világában, ahol az információ fénysebességgel terjed, cég cég után alakul és a versenytársak folyamatos harcot vívnak a fogyasztókért, felmerül a kérdés, mit tehet egy piaci […]
2017-08-30

A szerződéses szabadság

„Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek”. (Alaptörvény, R) cikk) Talán mindenki, aki hallott valamit, vagy felületesen tanult a jogról, ismeri a szerződéses szabadságelvét, amit sokan – tévesen […]
2017-08-16

A kötbér maximális mértéke

A kötbér a leggyakrabban alkalmazott szerződést megerősítő, szerződésszerű magatartásra ösztönző biztosíték (mellékkötelezettség), amely egyfajta átalány-kártérítési funkcióval rendelkezik. A kizárólag írásban kiköthető kötbér arra az esetre szolgál, ha […]
2017-07-26

A rendelkezési jogot korlátozó egyéb tilalom gyakorlati vonatkozásai

Az új Ptk. teremtette meg annak lehetőségét, hogy az elidegenítési és terhelési tilalom, illetve az elidegenítési tilalom mellett ún. rendelkezési jogot korlátozó egyéb tilalom alapításával biztosítsa a jogosult a […]
2017-07-26

Igazságügyi szakértő kirendelése közjegyzői eljárásban

Amikor valami vitánk van a szomszéddal, az építtetővel, a mesterrel vagy azzal a morózus emberrel a második utcából, akitől a jónak kinéző használt autót vettük, ami most […]
2017-06-30

Ki felel az ablakból kidobott tárgyak miatti kárért?

Vajon kitől követelheti a károsult kárának megtérítését akkor, ha az utcán parkoló autójának szélvédője betörik egy épületből kidobott tárgy miatt? A Ptk. szerint a kiindulási alapot nem […]
2017-05-29

Írásbelinek minősül-e az email útján tett nyilatkozat?

Polgári jogunk számos esetben írásbeli alakot rendel egy szerződés (illetve az ahhoz kapcsolódó jognyilatkozat) érvényességéhez, ezen felül a szerződő feleknek is lehetőségük van arra, hogy a közöttük […]
2017-02-20

Mi a közös udvar?

Az első – és legkézenfekvőbb – válasz az, hogy egy társasház udvarát több lakó közösen használja. Természetesen ez is egy jó válasz lehet a fenti kérdésre, ugyanakkor […]