Dr. Szilágyi Orsolya

ügyvéd

Tanulmányok, szakmai tapasztalat:

2000-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán. 2005 óta a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja.

A jogi diploma megszerzését követően az Oppenheim és Társai, Freshfields BruckhausDeringer Ügyvédi Irodában kezdett dolgozni, társasági jogi és munkajogi területen. 2002- és 2005 között a Raiffeisen Ingatlan Zrt. jogi vezetője volt, ahol a társaság ingatlanberuházási projektjeinek teljes körű jogi bonyolítása mellett a társasági jogi és egyéb, a napi működéshez kapcsolódó jogi feladatai szervezése és ellenőrzése is a feladata volt.

Ügyvédként 2005 és 2017 között az Ormai és Társai CMS CameronMcKennaNabarroOlswang LLP ingatlanjogi csoportja tagja volt, ahol az ingatlanjog szinte valamennyi területén dolgozott. Részt vett nemzetközi vállalatok magyarországi akvizícióinak megvalósításában, ipari, kiskereskedelmi illetve logisztikai ingatlanok értékesítésében és megvásárlásában. Közreműködött nagyobb, illetve egybérlős irodaházak bérleti szerződéseinek tárgyalásában mind bérlői, mind bérbeadói oldalon. Részt vett nagyobb bevásárlóközpontok, más kereskedelmi és iroda ingatlanok átvilágításában, illetve jelentős banki finanszírozásokhoz kapcsolódó ingatlanjogi átvilágításokban. Nyújtott jogi tanácsod az iroda ügyfeleinek az ingatlanjog számos egyéb területén, úgymint zöldmezős beruházások, ingatlanfejlesztések optimális tulajdonjogi illetve ingatlannyilvántartási állapota kialakítása, banki követelésvásárlás és kereskedelmi és iroda ingatlanok napi üzemeltetése során felmerülő jogi kérdések megválaszolása.

Szakterületek:
  • polgári jog
  • ingatlanjog
  • építésjog
Nyelvtudás:
  • angol
Blogbejegyzései:

Bérházak itthon és külföldön