Elon Musk a Marsra megy – A kereskedelmi űrszektor felemelkedése

“Sok irodában konkurenciaként tekintenek az ügyvédjelöltre”
2018-02-08
Jogász Állásbörze 2018
2018-02-13

Az utóbbi évtizedben megerősödtek a kereskedelmi űrszektor szereplői és elhozták az úgynevezett New Space korszakát.
Az állami űrügynökségek mellett (NASA, ESA, ROSCOSMOS stb.) megjelentek a milliárdos befektetők magáncégei is, így Elon Musk a Tesla vezérének SpaceX-e, illetve említhetjük a világ jelenleg leggazdagabb emberének, az Amazon atyjának, Jeff Bezosnak Blue Origin óriásvállalatát. Ezek mellett a gigavállalatok mellett megjelentek az űrszektor startupjai is, illetve egy erősődő KKV vállalatréteg.
A New Space korszakában a rakéták, a technológiák és így az űrutazás is olcsóbb és hatékonyabb lett. Az új technológiák körében említhetjük Elon Musk újrahasználható Falcon rakétáit, a 3D nyomtatás előretörését vagy az orvostudomány legújabb áttöréseit is.
A JÖSz – Joghallgatók Önképző Szervezete rendezésében 2018. február 28-án, az ELTE épületében megrendezésre kerülő kerekasztal beszélgetésen a New Space-ről fognak a meghívott előadók interdiszciplináris módon beszélgetni megvilágítva annak jogi, közgazdaságtani, mérnöki és más aspektusait is! Az előadók között fog helyet foglalni dr. Szabó Kornél, a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda irodavezető-helyettes partnere is.

Az eseménnyel kapcsolatos további információk megtekinthetők ide kattintva